Szakirodalmi áttekintés
Miért fontos a szakirodalmi áttekintés egy szakdolgozat elkészítése során?
Egy szakdolgozat nem önmagában álló munka, hanem már létező tudományos anyagokhoz kapcsolódik, amelyeket forrásként és hivatkozási alapként használ. A szakirodalmi hivatkozások bizonyítják, hogy a szerző ismeri a szakdolgozat témájához kapcsolódó tudásanyagot, tisztában van a területen végzett korábbi kutatások eredményeivel, és képes ezekből következtetéseket levonni. A szakirodalmi áttekintés tehát a szakdolgozat egyik legfontosabb része, hiszen ez alapozza meg a kutatás elméleti és tudományos hátterét is. Segítségével a szerző megtudhatja, megfelelő hivatkozásokkal pedig bemutatja, hogy a választott témában milyen eredmények, elméletek és megközelítések születtek korábban, hogy ezek között milyen kapcsolatok, eltérések vagy esetleges ellentmondások figyelhetők meg. Ezek mellett szakirodalmi áttekintésre van szükség ahhoz is, hogy a szerző bemutathassa, a saját munkája milyen új, korábban nem vizsgált irányból közelíti meg az általa választott témát.
Ezért érdemes igénybe venned a segítségünket a szakdolgozatodhoz kapcsolódó szakirodalmi áttekintés elkészítésében
Ahogy a teljes szakdolgozat felépítésére, úgy a szakirodalom feldolgozására is szigorú szabályok vonatkozhatnak. Ezeket néha nehéz átlátni, így előfordulhat, hogy egy egyébként megfelelően elkészített szakdolgozatot emiatt nem fogadnak el. Különösen súlyos hiba lehet a források pontatlan kezelése vagy a szakszerűtlen hivatkozás. Ez akár plágium gyanúját is felvetheti, amely komoly következményekkel járhat. Emellett a gyenge szakirodalmi áttekintés megnehezíti a kutatási kérdések pontos meghatározását és annak megindoklását is, hogy miért az adott kutatási módszerekkel dolgozott a szerző. Csapatunk tagjai jelentős tapasztalattal rendelkeznek a szakirodalom feldolgozása és a megfelelő hivatkozások elkészítése terén, így ha rájuk bízod ezt a feladatot, nem kell ilyesmitől tartanod.
A következő témákban tudunk szakirodalmi feldolgozást vállalni:
Humán terület:
- magyar történelem
- politológia társadalomtudományok
- turizmus és vendéglátás
- pszichológia
- filozófia
- szociológia
- pedagógia
- óvodapedagógia
- vallástörténeti témák
- kommunikáció, média, marketing, PR
Közgazdaságtan terület:
- HR
- közgazdaságtan történet, mikro- és makroökonómia
- pénzügyek és controlling
- tőzsdei ügyletek
- vállalatgazdaságtan
- ipargazdaságtan
- beruházás-gazdaságossági számítások
- megvalósíthatósági tanulmányok
- statisztika
- szervezés és vezetés elmélet
- kereskedelem és gazdaság
- logisztika (csak ellátási lánc témakör)
Egyéb:
- nemzetközi kapcsolatok
- informatika (könnyebb témák)
- kriptovalutával kapcsolatos témák
- autóiparral kapcsolatos témák
- vállalkozással és vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos témák
- pályázatírás és elszámolás (MVH, Bethlen Alapítvány, és EPTK felülethez kapcsolódó munkák)
Műszaki vonatkozások:
- bányászat szilárd és fluidum (kőolaj földgáz)
- geotechnika
- statika
- mechanika
- szilárdságtan
- geológia
- hidrogeológia
- klasszikus és ipari geodézia (nem GPS alapú)
- gázhálózatok
Az árak kalkulálásakor általában másfeles sorközt, sorkizárt szerkesztést, 3 cm margó (bal oldalon), 2,5 cm (jobb oldalon, illetve alul és felül) veszünk alapul és oldalszámban adjuk meg.
Általában egy Bsc-s szakdolgozat szakirodalmi feldolgozásának ára a megadott témától függ és körülbelül 3900 – 4400 Ft között van. Egy Msc-s szakdolgozat szakirodalmi feldolgozásának ára pedig 4100 – 4400 Ft között alakul.
Ha csak megfelelő forrásokra van szükséged a szakirodalmi kutatásodhoz, de nem tudod hol keress, akkor abban is tudunk segíteni! Legyen az angol, magyar vagy vegyes, forrásonként 1000 Ft-ért tudunk keresni számodra szakirodalmakat (akár alapvetően fizetős cikkeket is). Ha például 10 szakirodalmi forrásra lenne szükséged (angolul és magyarul), akkor azt 10.000 Ft-ért tudjuk vállalni.
Az árak minden esetben tartalmazzák a 27%-os ÁFÁ-t, illetve számla kerül kiállításra.
Ha igénybe vennéd a segítségünket a szakirodalmi áttekintéshez, vedd fel velünk a kapcsolatot!
